Olvastam régen egy novellát, egy emberről, aki "igazmondó" volt: tévedhetetlenül meg tudta mondani, ha valaki hazudott. Családja generációk óta szolgálta az uralkodókat; háttérbe húzódva vettek részt a tárgyalásokon, majd megmondták ki mikor hazudott; megbecsült tanácsadók voltak.
A főhős azonban egy olyan uralkodót szolgált, aki kérkedett az igazmondó tudásával, mutogatta, mint az udvari bolondokat, az országot rosszul vezette. Az igazmondó ennek ellenére szolgálta urát. Egy napon a királynak menekülnie kellett északnak ment ő, délnek küldte az igazmondó legjobb barátját. Az ellenség az igazmondótól várta a választ, hogy melyikük a király (az igazmondók elvesztették képességüket, ha csak egyszer is hazudtak). Az igazmondó kijelentette, hogy meg is tagadhatja a választ, de a kérdező cselhez folyamodott: "ne mondj semmit, ha a király délnek ment, és mond azt, hogy észak, ha északra ment" az igazmondó tudta, hogy nem tud ez ellen a logika ellen tenni. Végül félrevezette ura ellenségeit, tudva hogy ezzel elveszti képességeit és megöli legjobb barátját...
nem gondoltam volna, hogy "azonos" helyzetben én is azonos döntést hozok... k lojalitás :(
